Ugrás a tartalomra

Bezerédj (Széchenyi) kastély

sziszi küldte be April 7, 2011 időpontban
Hely/kategóriák

A gróf Kornis család rumi birtokán eredetileg egy kúria állt, amelyet még Bezerédj Adorján emeltetett a 19. század elején, s amelyet a következő tulajdonos, Kornis Károly 1898 és 1900 között jelentős mértékben kibővíttetett.

Egy korabeli forrás közlése szerint a gróf aktívan részt vett a munkálatokban, a tölgyfából készült lépcsőházat maga a földbirtokos tervezte. Az U-alakú, bástyaszerű sarokrizalitokkal rendelkező, villanyvilágítással és légfűtéssel felszerelt, a francia reneszánsz kastélyokra emlékeztető modorban épült historizáló kastély 1905-ben gróf Széchényi Péterné birtokába került.

A II. világháború után súlyosan megrongálódott épületet 1965-ben felújították, s gondozásba vették a kastély körül elterülő 8 hektáros, ritka fafajtákat őrző tájképi kertet is. A kastélyban jelenleg szociális intézmény található.

Vas megyében az egyetlen olyan intézmény, ahol középsúlyos (imbecillis) gyermekeket nevelnek, oktatnak.

1951-53 között süketnémák oktatása-nevelése képezte az intézet profilját. 1953 és 1965 között a debilis-imbecillis tanulókat még nem különválasztva, úgynevezett foglalkoztató iskolaként működött. 1965-től a középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek nevelését végzi, 1990-től pedig kizárólag csak a Vas megyeieket.

Cím

Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok